„Az elkészítésben mindenki karitatív alapon vett részt, ezzel is kifejezve, hogy az Átlátszót és az átláthatóságot fontos támogatni Magyarországon, különös tekintettel a jelenlegi belpolitikai helyzetre. Technikailag kizárólag házon belüli erőforrásokat alkalmaztunk, nem vontunk be külső gyártókat.
Az ötlet egy barátommal folytatott beszélgetésből jött, azt a kifejezést kerestük, ami a magyarokban ösztönösen reakciót vált ki és cselekvésre késztet, származás, műveltség és politikai hovatartozástól függetlenül. Úgy gondoltuk, hogy a »következmények nélküli ország« mindenkiben beindít valamilyen reakciót, hiszen mindenki arról beszél, hogy itt semminek nincs semmilyen következménye. Az Átlátszó és úgy általában a civil szervezetek erre egy megoldást kínálnak, adta magát, hogy ezt felhasználjuk a koncepcióhoz.
(...)
Nem jött felkérés, egy ideje személyesen együttműködöm az Átlátszósokkal, mert egyrészt fontosnak tartom, amit tesznek, másrészt számomra is fontos, hogy én magam is tegyek a saját eszközeimmel azért, hogy egy nyitottabb, átláthatóbb és jobb ország legyen, amiben élek.”